A hétvégén még csak a tervezett lehetőségről szóltak a híradások, nálunk már működött a hozzászólások szerkesztése.

hozzászólás módosítása és törlése

hozzászólás módosítása és törlése

A Facebook egyik igen kellemetlen sajátossága, hogy a rajongói oldalon nem engedte még frissiben sem szerkeszteni az éppen beküldött kommenteket, a megoldás csak a törlés és újra írás volt. A közösségi oldal legújabb fejlesztésének eredményeként  az elírt hozzászólások helyben javíthatóvá váltak.

A most bevezetett fejlesztés ugyanakkor nem csak az éppen beküldött, de gyakorlatilag bármilyen korábbi komment módosítását is lehetővé teszi majd, azzal az apró kiegészítéssel, hogy a korábbi változatokat is megjegyzi ill. előhívhatóvá fogja tenni. Így a meggondolatlanul beküldött sértő megjegyzéseket vagy rossz helyesírásunkat továbbra sem tudjuk majd letagadni – ugyanakkor a legzavaróbb hibák kijavításának lehetőségével kommentjeinket helyesebbé, pontosabbá és érthetőbbé tehetjük majd.

Az előző bejegyzésünk kapcsán próbáltuk ki -nálunk már működött- a szerkesztés, amit a képen látható módon talán már Ti is elérhettek.

Nálatok is megjelent már az új lehetőség? Ha tetszett bejegyzésünk lájkold és pluszegyezd, s hogy ismerősöd is értesüljön a változásról osszd meg cikkünket!

Pin It on Pinterest

Close