Alig néhány hete írtunk a Facebook posztolási szabályokról 70/20/10 címmel, és most ismét ezzel a témával foglalkozunk, vagyis folytatjuk a témát. Miért?
Azért, mert ez nagyon fontos, talán a legfontosabb eszköz a közösségi marketingben és ügyfeleink többségének is ez okozza a legnagyobb problémát.
Vannak „szabályok”, amiket érdemes betartani, de legalábbis megfontolni a posztolással kapcsolatban.
– Szerintünk (és sok más marketingszakember szerint is) a legfontosabb, hogy amikor posztolsz, felejtsd el, hogy ELADNI akarsz. Eladni a terméked, szolgáltatásod, vagy önmagad!
Muszáj tudomásul venni, hogy a rajongók (optimális esetben) elsősorban nem venni akarnak, csak kötődnek az oldaladhoz, így hozzád, és a vállalkozásodhoz. Persze a releváns rajongóid vásárolni is fognak tőled, de ehhez első lépésként fel kell keltened az érdeklődésüket vállalkozásod iránt, majd megtartani őket úgy, hogy érdekes tartalommal találkoznak az oldaladon, és ha ez sikerült, akkor vásárolni is fognak. Rajongóid nagyobb százaléka azonban sosem fog vásárolni, mégis fontosak, hiszen az ő ismeretségi körükben lehet olyan, aki neked releváns rajongód lehet. Ahhoz, hogy felleld a neked forgalmat generáló személyeket/cégeket úgy kell posztolnod, hogy az változatos, érdekes, izgalmas legyen, mert sosem tudni, melyik megosztásod ér el éppen jó időben olyanokhoz, akik felfigyelnek rád.
– Ne félj olyan tartalmakat is megosztani, ami első pillanatban számodra meghökkentő, és nem is nagyon látod, hogy milyen módon kötődik hozzád, vagy vállalkozásodhoz.
Ügyfeleink kérésére, igényeik kielégítésére vállalunk posztolást, mint azt tudjátok. Néhány hónap elteltével sok tapasztalatot gyűjtöttünk össze.
Van partnerünk, aki nagyon erősen ragaszkodik az „ő területéhez”, és a legkisebb „kilengést” is elutasította, de a többség jól fogadta az általunk elhelyezett posztokat, képeket.
– Ne ossz meg azonos időben sok posztot, kitöltöd vele a rajongóid hírfolyamát és ez nagyon zavaró számukra. Ilyen esetekben lesznek akik letiltják a posztjaid megjelenését az üzenőfalukon.
– Jó ha tudod, hogy egy jól működő oldal esetén is posztjaid az oldal rajongóinak csak kb. 16%-át érik el, személyes profil esetén ez a szám már csak kb. 10%. Mit tehetsz, hogy oldalad rajongóihoz el jusson egy-egy fontosabb üzeneted? Fontos esetekben bizony alkalmaznod kell pl. a Facebook Post hirdetését (5$, 10$, 15$ …), amiért vállalja a Facebook, hogy eljuttatja az információdat a rajongóidhoz is.
Apropó képek. Számtalanszor mondtuk, hogy azok a megosztások, amik kép nélkül kerülnek az oldaladra, szinte semmit sem érnek, és mi úgy látjuk, hogy azok hatékonysága is megkérdőjelezhető, ami valamilyen videót tartalmaz, és egymás után több van belőle. Ha jól választod meg az arányokat, és a sok képpel „felturbózott” poszt mellett időnként elhelyezel 1-1 videót, az nagyon jó, ellenkező esetben unalmassá válik.
– Érdemes használnod a facebook adta lehetőségeket.
- Például a rögzített posztot, hisz az, aki először jön az oldaladra, annak (és persze neked is) fontos, hogy mit lát először. Ez lehet éppen aktuális információ, vagy nagyon-nagyon fontos információ.
- Használd a mérföldkövet! Ünnepeld meg rajongóiddal, hogy 100-an, 250-en, 500-an, 750-en, 1000-en, stb. vagytok. Érdemes „adnod” valamit ilyenkor. Tartsd be a facebook szabályokat, de egyrészt adni jó, másrészt rajongóid örülni fognak, és ezzel is erősíted kötődésüket oldaladhoz. Lehet ez 1-2 napos akció, új termék, vagy szolgáltatás bevezetése, stb. Egyszerűen csak gondold át, hogy mi az, ami megéri neked, és megéri rajongóidnak.
Nem érdemes „hajtani” a rajongószámra, mert biztosan tele leszel számodra indifferens rajongókkal, inkább válaszd a lassú növekedést, hidd el, hosszútávon jobban jársz.
A legfontosabb, hogy kísérd figyelemmel Facebook oldalad, és VÁLASZOLJ minden kérdésre, felvetésre!
Biztosan van olyan kérdés amit kihagytunk, kérünk írjátok meg nekünk, és bátran adjatok hangot véleményeteknek akár itt is hozzászólásban, de akár Facebook és Google oldalunkon is megtehetitek.