E-mail marketingBudapesten került megrendezésre az E-mail Marketing 2013 konferencia, több mint 100 közepes- és nagyvállalkozás marketingesének részvételével. Témája az email és a közösségi viszonya volt.

Az email jelenés és jövőjét Sági Ferenc az NRC marketingkutató tanácsadója mutatta be legfrissebb kutatásuk adatainak ismertetésével. A felmérés közel 500 fő válasza alapján készült, akik szubjektív besorolásuk alapján rendszeres e-dm levelekre kattintóknak vallották magukat. A kutató rámutatott, hogy az adatok alapján az edm-nek közepes figyelem felkeltési képessége van, és ezt az eszközt tartják a legkevésbé tartják zavarónak. A válaszadók 65 százaléka az utazást, 59 százalékuk az új akciós termékeket míg 57 százalékuk az egészség és életmód témákról kap szívesen e-dmet. Kifejtette, hogy tematikus targetálással, vagyis az érdeklődés alapján célzott e-dm-ek nagyon jól működnek, így a lehetőségek adottak, az üzenetek finomhangolására van szükség. Felhívta a figyelmet, hogy az emberek postaládája „megtelt”, csak 11 százalékuk olvasna több ilyen levelet szívesen.

Forgách Mariann a BeSocial tulajdonosa az e-mail marketing és social média kapcsolatáról beszélt. Elmondta, hogy az e-mail előnye, hogy hatékony és nyomon követhető azonban hátránya, hogy csak egyirányú kommunikációt tesz lehetővé. Azonban a Facebook és az e-mail integrált alkalmazása ellensúlyozza ezt a hátrányt. A két eszköz megfelelő használata egymást erősíti. Azt tanácsolta, hogy egy hírlevél kiküldése után rá kell erősíteni a Facbookon és fordítva: a Facebook bejegyzésre fel kell hívni a figyelmet e-mailben. Felhívta a figyelmet, hogy kutatások bizonyítják, hogy 60 százalékkal nagyobb valószínűséggel vesznek meg az emberek egy terméket, ha az ismerőseink használják. A Facebook kiváló eszköz arra, hogy tudassuk a közösség tagjaival, hogy az ismerőseik használják a termékünket.

Lévai Richárd az RG Stúdió tulajdonosa, közösségi marketing szakértő előadásában esettanulmányokkal bizonyította az integrált kommunikáció jelentőségét. Hangsúlyozta, hogy ma már nem hatékony egy kommunikációsa csatornán megszólítani a vevőket. A bemutatott példában a vásárlók 40 százalékát kétszer kellett megszólítani, hogy vásároljon. Ez az e-mail és a Facebook integrációjával nagyon hatékonyan megoldható. Véleménye szerint a Facebook nem szorítja ki az e-mailt, hanem kifinomultabb integrált megoldásokat tesz lehetővé.

Berényi Konrád az Onlinemarketing.hu Kft. tanácsadója felhívta a figyelmet, hogy a közösségi média a közösségépítésről szól, mely nem korlátozódik a Facebookra. Egy jól felépített blog lényegében közösségi média eszköz. De kié a közösség? – tette fel a kérdést. Rámutatott, hogy, ha blogolunk akkor a közösség a miénk, azonban a Facebookon épített közösség a Facebooké. Könnyen előfordulhat, hogy a nagy munka és sok pénzen felépített oldalt a Facebook letiltja. Ezért nagyon fontos, hogy a Facebookon épített közösségünk e-mail címét megszerezzük. Erre két lehetőséget mutatott be. Az egyik, hogy egyszerűen megkérdezzük, például hirdethetünk egy játékot a Facebook falon, melyen e-mailben lehet jelentkezni vagy lekérdezzük egy alkalmazás fejlesztésével.

Dely Gábor az Allegroup EDM és CRM specialistája a célzott e-mail és feliratkozók életútjának követésének lehetőségeiről beszélt. Hangsúlyozta, hogy a lista mindent meghatároz, több mint fél siker, ahol a szegmentálás kiemelten fontos terület. Például tudni kell kinek NEM kell e-mailt küldeni, mert nem eredményes. Ennek érdekében az e-mail adatbázisból homogén csoportokat kell képezni például feliratkozás ideje, az intenzitás alapján, így tervezhetővé és hatékonnyá válik az üzenetek küldése egy megfelelő e-mail szoftverrel. Külön kitért arra, hogy a vásárlóknak egy életgörbe írja le a szokásait, melyben minden szakaszában a megfelelő üzenetet kell küldeni.

Dobó Mátyás az Endless Solutions Kft. szakértője a mobil eszközök és az e-mail kapcsolatát mutatta be. Elmondta, hogy az okostelefonok száma becslések szerint 2 millióra tehető Magyarországon és ez a szám folyamatosan nő. Annak ellenére, hogy bővül a piac, egyre többen vásárolnak mobilon keresztül a piac még nem reagált, a hírleveleknek még nincs megfelelő mobilwebes megjelenése. Az e-maileket a mobiltelefonokhoz kell igazítani mind megjelenésében, mind tartalmában – összegezte a Dobó Mátyás, végül rámutatott: aki e területen most lép, az előnyre tehet szert.

Nincs olyan online marketinges aki nem rettegne attól, hogy levelei spamként végzik vagy feketelistára valamelyik ingyenes e-mail szolgáltatónál – gyakran alaptalanul. Erről a problémáról folytatott kerekasztal beszélgetést Bézsenyi György, Freemail és Jónás Zoltán, Citromail az email szolgáltatók, valamint Damjanovich Nebojsa, allegroup.hu és Koncz Gábor, Zseron Kft. a nagy e-mail küldők képviseletében. A probléma súlyát jól érzékelteti, hogy az ingyenes e-mail címek egyes adatbázisokban az e-mail címek felét teszik ki. Bár megoldás nem született, a kerekasztal beszélgetés lényegében egy párbeszéd nyitánya volt. A felek megállapodtak abban, hogy folytatják az egyeztetéseket.

Forrás: SG.HU

Webgalamb Hírlevélküldő és E-Mail Marketing Szoftver

Hírlevél küldő-kezelő rendszer kialakítása

A  Webgalamb Hírlevélkezelő rendszer viszonteladójaként az általunk készített weboldalakhoz, illetve már meglévő honlapokhoz is ezt a rugalmas, könnyen beépíthető, és alkalmazható CRM funkciókat is tartalmazó rendszert ajánljuk.

Hogy foglalnánk össze egy mondatban, hogy mi is a Webgalamb szoftver?

Alapvetően természetesen hírlevél szoftver, amellyel könnyedén létre tud hozni hírlevél csoportokat, és honlapján lehetőséget adhat látogatóinak feliratkozni azokra. A létrehozható szűrők, akciólinkek, versenyeztetés, stb. mind az értékesítést, a felhasználói igények felmérését, hatékony kiszolgálását segítik.

Webgalamb Hírlevélküldő és nyilvántartó rendszer:  48 900,- Ft + áfa, egy hónapig díjmentesen kipróbálható.

A szoftverrel megvalósítható hírlevél, ajánlatkérő, kapcsolati űrlapok beépítését, ezekhez kapcsolódó levélsablonok elkészítését, az adminisztrációs felület használatának oktatását (egyszeri, egyidejű 3 fő/3 óra) vállaljuk, kérjen ajánlatot .

Példa a Webgalamb alkalmazására: azon túl, hogy facebook oldalba informatív menüként beépítésre kerülhet hírlevél feliratkozó menüpont, és az így feliratkozóknak automatikusan lehet megfelelő leveleket, hírleveleket, ajánlatokat küldeni; a kialakítandó játék, teszt, kvíz alkalmazások felhasználóit is lehet vele regisztrálni és nekik az alkalmazás jellegétől függő leveleket küldeni.
Bízunk benne, ajánlatunk megfelel az Ön elképzeléseinek, elnyeri tetszését.

Kérdése van? Hívjon minket: +361/290-4712, +3620/425-5877, ha meg akarja rendelni, a megrendelőlapot a PDF képre kattintva letöltheti.

Pin It on Pinterest