10 napja már belülről figyelgetem a Google+ szolgáltatást, és mostanra megérett bennem néhány gondolat.
Ami tetszik
Amolyan Twittbook öszvér, ami jól ötvözi a Facebook sok karakteres posztolási, és átlátható kommentelési lehetőségét, illetve a Twitter átláthatóságát és szabad követési lehetőségét. Nincsenek játékok, ölelések és bökdösések, azaz nincsenek idegesítő alapzajt produkáló alkalmazások.
Ami nem tetszik
Az alkalmazások hiányából következik a G+ legnagyobb hátránya is: nincsenek átlag emberek. A G+ a geekeké. Egy átlagos internetfelhasználó számára a Google körök nem jelentenek extrát. Úgy gondolom, hogy ha valakit komolyan foglalkoztatna a korlátozott megosztás kérdése a Facebookon, akkor használná az évek óta működő listákat. Merthogy a Facebookon listába lehet rendezni az ismerősöket, és minden egyes posztnál, kép vagy videó feltöltésénél meg lehet határozni, hogy ki láthassa azt. Nekem évek óta van többek között „privát”, „foci” és „meló” listám. Ha egy sportújságban velem készült interjút akarok megosztani, akkor azt csak a „foci” listán szereplő ismerősökkel teszem. Nem terhelek vele olyat, akivel a kezdetek óta csak szakmai kapcsolatban vagyok. Ráadásul ezeknek a szabályozott megosztásoknak a megvalósítása kb 2 másodperc.
Nem lennék meglepve, ha a Facebook rövid időn belül előtérbe helyezné a kis lakatot, és 2 kattintás nélkül azonnal elérhetővé válna a „Custom Privacy” ablak.
Közösségi káosz
Mivel jelenleg a személyes dolgaimat a Facebook privát profilomban, a szakmai tartalmakat pedig a Facebook oldalakon és a Twitteren osztom meg, ezért igen macerás a közösségi életem. (Nem beszélve azokról, akik még a LinkedIn, az iWiW esetleg a MySpace aktív tagjai is.)
Hihetetlenül örülnék, ha egy helyre költöztethetnék mindent.
Amivel engem el lehetne csábítani
Kezdésnek egy összefoglaló táblázat arról, hogy hogyan is zajlik a kommunkiáció a közösségi oldalakon. A táblázat után pedig egy kis magyarázat.
Remélem, hogy érthetőek és jól átláthatóak a különbségek.
A saját témaKÖRöm
Előfordulhat, hogy valakit azért kezdek követni, mert érdekelnek a szakmai témájú csiripelései, ugyanakkor sok olyan tartalmat is megoszt, amire egyáltalán nem vagyok kíváncsi. Például, hogy mikor, milyen étteremben vagy szórakozóhelyen járt (foursquare), milyen zenét hallgat (Last.fm), vagy mit reggelizett. Ilyenkor el kell döntenem, hogy szolgáltat-e nekem annyi hasznos infót, hogy megérje kiszűrni a sok privát beszámolóból. Ezt a problémát sokszor a beszélő is érzi, és ezért kompromisszumokba kényszerül.
A jelenlegi lehetőségek maximum azt engedik, hogy az általam bekategorizált emberek között tudjak a megosztásokkal játszani. De mi a helyzet azokkal, akik számomra ismeretlen emberek, és elkezdenek engem követni? Én nem tudom, hogy valaki miért követ. Azért, mert az internet marketing témában megosztott infók érdeklik, vagy pedig azért mert egy kreativitásfejlesztéssel kapcsolatos előadásomat hallotta, és még több tartalmat akar (esetleg azért, mert kíváncsi, hogy mit reggeliztem vagy merre jártam).
Most valahogy így néz ki azok felé a kommunikációm, akik engem követnek, de én nem követem őket (Google+ nyelven: akiknek benne vagyok a körében, de nincsenek az én körömben).
Azt szeretném, hogy aki elkezd engem követni, az dönthessen, hogy milyen témák érdeklik velem kapcsolatban. Valami olyasmi rendszerben, mint a hírportálokon a rovatonkénti RSS csatornáknál. Mindenkinek lehessen több csatornája, amiben szétválaszthatja a témáit.
Ha ez megvalósulna, akkor ilyenné alakulna a kommunikáció.
Ez persze nekem, a tartalom előállítójának egy plusz munka, hiszen meg kell adnom, hogy az adott poszt melyik témakörben született. Az az igazság, hogy személy szerint én nagyon szívesen vállalnám ezt a plusz munkát.
(Rengeteg ötletem lenne a konkrét megvalósítással kapcsolatban, de erről talán majd egy külön bejegyzésben írok.)
Ha ezek a személyes csatornák (témaKÖRök) elérhetővé válnának a Google+-ban, akkor engem meggyőzne, és elkezdeném átterelni a Facebook oldalamról illetve a Twitterről is a követőimet.

Pin It on Pinterest

Close