Még 2011. december közepén adtunk hírt arról, hogy a Facebook át fogja állítani a személyes profilokat az új Timeline (idővonal) formára. Eddig önkéntes volt az átállítás, ráadásul hét napon belül vissza lehetett kapcsolni a régi profilt.

A Facebook hivatalos blogján a napokban jelentette be, hogy az elkövetkező néhány héten belül minden felhasználójánál kötelező jelleggel aktiválni fogja a még múlt év végén bevezetett idővonal (timeline) nézetet. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az oldalról végleg eltűnnek a hagyományos kinézetű profiloldalak, és helyettük minden felhasználó esetében az új idővonal nézet jelenik majd meg ha a nevére kattintanak valahol a közösségi szájton.

A változás nyilvánvalóan csak azokat a felhasználókat érinti, akik még nem tértek át az új nézetre – amire amúgy már több mint egy hónapja lehetőség van. Akik ezt az eddig opcionális lépést megtették, azok már nem tudtak visszaváltani a régebbi nézetre – ez alapján is egyértelmű volt, hogy a Facebook célja hosszútávon minden profil átállítása az új megjelenítési módra, ami most megerősítést nyert a hivatalos bejelentés által.

Egyes felhasználók már fel is fedezték miként lehet vicessé változtatni az új profillapokat azok sajátos szerkezetét kihasználva

Az önként át nem tért felhasználóknak – ugyanúgy mint az eddigi “kézi” aktiválás esetében – az átállás előtt hét napjuk lesz majd arra, hogy átfussák: milyen olyan információk láthatók az új idővonal nézetben, amit inkább nem akarnak másokkal megosztani. Bár az idővonalra semmi olyan információ nem kerül majd ki amit eddig is ne lehetett volna nyilvánosan elérni, az új nézetben azonban jóval egyszerűbb lesz mindent megtalálni – így elképzelhető, hogy olyan képek, bejegyzések is előtérbe kerülnek, amit a profiltulajdonos inkább elrejtene mások elől.

Az ilyen elemeket az érintettek a szóban forgó egy hetes türelmi idő alatt alatt kigyomlálhatják majd profil-történetükből, amelyet követően azonban az idővonal nézet automatikusan élesedik majd náluk is. Aki szeretné, az persze a hét nap lejárta előtt is aktiválhatja az új nézetet, amelyet követően azonban már a maradék napokra sem lehet majd visszatérni a régi profilformátumra.

Az automatikus váltásról ill. az ezzel járó hétnapos türelmi idő megkezdéséről a felhasználók a bejelentkezést követően a profillapjuk tetején megjelenő üzenetből értesülhetnek majd. Erre január utolsó napjaitól kezdve lehet majd tömegesen számítani, az összes profillap átállása pedig vélhetően még február közepe előtt befejeződik majd.

Forrás: PC Fórum
Te átállítottad már a profilodat? Ha még nem merted megtenni fentebb említett cikkünk segítséget ad a Timeline megértéséhez, beállításához. Ha hasznosnak találod a leírtakat lájkold, plusz egyezd bejegyzésünk és oszd meg ismerőseiddel is!
Kapcsolat: Lailanma Kft.

Pin It on Pinterest

Close