shutter_computing_computer404Bár a Windowsnak is van időzítő alkalmazása, azért létezik ennél kezesebb és sokoldalúbb megoldás is.

Ha azt szeretnénk, hogy a számítógépünk egy adott idő elteltével, vagy egy meghatározott időpontban hajtson végre valamilyen feladatot, akkor érdemes bevetnünk egy úgynevezett időzítő programot, például a Shuttert.

 

 

A kizárólag saját célra ingyenes szoftver innen tölthető le, akár becsomagolt, akár telepíthető formában, sőt alfa, illetve béta fázisban.

A telepítése után már indíthatjuk is, és azonnal egy jól áttekinthető felhasználói felület fogad. Először eseményeket adhatunk meg, amelyekhez majd hozzárendelhetünk bizonyos akciókat. Beállíthatunk például visszaszámlálást vagy akár egy konkrét időpontot, de mondhatjuk azt is, hogy akkor cselekedjen a gép, ha mondjuk az akku töltöttsége 5 százalék alá esik.

shutter1

Esemény hozzáadása

 

Ezután választunk akciót, azaz hogy mi is történjen. Nemcsak a szokott kikapcsolás, alvó állapotba küldés, hibernálás mellett dönthetünk, hanem bezárathatunk ablakokat, leállíthatunk folyamatokat, hangjelzést kérhetünk, elindíthatjuk a képernyővédőt vagy kikapcsoltathatjuk a monitort.

shutter2

Akció hozzáadása – mi történjen az esemény bekövetkezésekor.

 

A program még egy webes felületet is kínál, amelyen keresztül hozzáférhetünk az azonos helyi hálózaton lévő komputerekhez (persze felhasználói név és jelszó birtokában).

(Forrás. hvg.hu)

Pin It on Pinterest