Partnerünk, a Bükk-térségi LEADER Egyesület együtt működik, támogatja a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karát.

A Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar 6 alapszakján indítja a duális képzést 2015. szeptemberétől:

  • Állattenyésztő mérnöki
  • Élelmiszermérnöki
  • Kertészmérnöki
  • Környezetgazdálkodási agrármérnöki
  • Mezőgazdasági mérnöki
  • Növénytermesztő mérnöki

A képzésre felvételt nyert hallgatók elméleti képzése a Karon, míg a gyakorlati oktatás az egyes szakok esetében, a Karral együttműködő nagyvállalatoknál történik. A képzési idő elosztását az alábbi ábra mutatja:

mek

A duális képzésben részt vevő hallgató a szorgalmi időszakot a hagyományos képzésben tanulókkal együtt tölti a Karon. Majd december-január, május-június-július hónapokban, valamint augusztus elején, azaz a vizsgaidőszakban és a tanulmányi szünidő alatt vesz részt a vállalatnál vezetett gyakorlaton.

Vállalathoz jelentkezés!

A leendő hallgatónak nem csak az egyetemre kell jelentkeznie, hanem ahhoz a vállalathoz is, ahol a gyakorlatát tölteni szeretné. A jelentkezést a vállalati honlapon lévő módon és címen teheti meg az érdeklődő.

Anyagi juttatás!

A vállalat a képzés teljes idejére díjazásban részesíti a hallgatót.

A duális képzés során Karunk a következő vállaltokkal működik együtt:

  • Bükk-Térségi Leader Egyesület
  • Gastor Baromfi Kft.
  • Hajdú Gabona Zrt.
  • Master Good Kft.
  • Tedej Zrt.
  • Tranzit-Ker Zrt.
  • Tranzit Food Kft.

Forrás: http://www.unideb.hu/portal/hu/node/14676

Pin It on Pinterest