marketing színek

(kép forrása: eClick mobil)

Ma már mindent színesítünk. Legyen az újság, szórólap, lakás vagy akár étel. Azért tesszük ezt, hogy nagyobb tetszést váltson ki; mert ami tetszik, azzal jobban érezzük magunkat. Ezért aztán az üzleti életben is a színeknek nagy szerep jut a befolyásoló hatásuk miatt.

Tudósok megállapították, hogy a jobb agyfélteke felelős a színek érzékeléséért, a bal agyfélteke az olvasásért. Azt is megállapították, hogy a világos pasztellszínek inkább nyugtatnak, pihentetnek, a sötét vagy az élénkebb színek, pedig energiával töltenek fel.

Tesztek eredményei bizonyítják, hogy négy fokkal érezhetjük hűvösebbnek környezetünket, ha hideg színek árnyalataira festjük lakásunk bútorait, tárgyait. A piros az egész állatvilágban a figyelmeztetés jele a veszélyre. Szintén felméréssel bizonyították, hogy az emberek szívesebben fizetnek ki egy olyan számlát, ami színesen van nyomtatva, mint egy fekete fehéret.

Honlaptervezés, vagy arculattervezés alkalmával sem szabad megfeledkezni a színek tudatos használatáról. Egy honlapon például a piros cselekvésre buzdító hatását gombok színezésére használva megfelelő irányba terelhetjük látogatóinkat. Erre a színre ugyanis sűrűbben kattintanak a látogatók.

A színek körülvesznek minket. Vagy mi vesszük körül magunkat velük? Akárhogy is, ügyelnünk kell használatukra és meghálálják azt. Ahány ház, annyi szokás, de a színek használatának általános szabályait minden téren érdemes betartani.
(forrás: Prosign.hu)

színekA kék szín és jelentése

A kék szín jellemzően a multik szülőföldjének, az Egyesült Államoknak a színe. Biztonságot, hosszú életet reprezentál az emberek számára. Biológiai szempontból lelassítja az anyagcserét, miközben egy olyan nyugtató hatással is bír, mely az ember étvágyát jelentős mértékben csökkenti. Kimutatott tény továbbá az is, hogy a férfiak különösen szeretik a kék színt a céges marketing anyagokhoz felhasználni.

A lila szín és jelentése

Amit jelképez: Mértékletesség, egyensúly föld és ég között, bölcsesség és vágy között, intelligencia, tudás, szentség, alázatosság, bűnbánat, nosztalgia, vallási áhítat, spiritualitás. Hatása: Egyszerre ébreszti föl a szívet és lazítja el az elmét. Inspirál. Kiknek ajánljuk? Olyan személyiségeknek, akik tele vannak inspirációval, gazdag a képzeletük és szenvedélyes érzelmi világukhoz belátó gondolkodás párosul, e mellett külső megjelenésükkel szeretik hangsúlyozni, hogy nem kívánnak összeolvadni a tömeggel.

A piros szín és jelentése

A vibráló piros igazi figyelemfelkeltö szín, izgató és szenvedélyes, erős érzelmi töltettel bír. Serkenti az anyagcserét, felgyorsítja a légzést, s bizonyos esetekben még az ember vérnyomását is megemelheti. A piros színnel hatékonyan lehet nemcsak szövegeket, de képeket is kiemelni. Webszájton a gombok hangsúlyozására az egyik legmegfelelőbb lehetőség. A piros az a szín, amit talán leggyakrabban azonosítanak az energiával és a vitalitással, így hatékony lehet egy, az energiaitalok népszerűsítésére rendezett kampány, vagy akár bizonyos sportesemények színeként is.

A narancs szín és jelentése

A narancs nagyon játékos, barátságos szín, mindemellett jellemzően az a fajta, mely megköveteli nézője figyelmét. Tele van energiával és egyszerre kelt rikító és kényelmes érzést. Biológiailag a narancssárga megnöveli a szervezet oxigénellátását és köztudottan az agyműködést is serkenti. Az a fajta energia és üzenet, melyet a narancs szín  magában hordoz, várhatóan pozitív fogadtatásra talál a fiatalok körében a marketing legkülönbözőbb területein.

A barna és földszínek

A földszínű barna tónusok egyszerűséget, kényelmet és hitelességet sugároznak.

A sárga szín és jelentése

A sárga általában meleg, vidám érzetet kelt, serkenti az agyműködést és energiával telít. A gyerekek és az utazni vágyó felnőttek általában nagyon pozitívan reagálnak a sárga reklámanyagokra. A sárga szín különösen hatékony figyelemfelkeltő, ha sötét háttérrel kombinálva alkalmazzuk célunk elérése érdekében. Az ilyesfajta kontraszt vitathatatlanul azonnal működésbe lép, első ránézésre megszólítja az embert.

A zöld szín és jelentése

A zöld elsősorban a növekedéssel, egészséggel, kényelemmel kapcsolatos. A legmegnyugtatóbb szín, sokak szerint a látás javításában is segít. Így különösen jó szolgálatot tehet a pénzügyi szektor berkein belül.

A szürke szín és jelentése

A szürke bizalmat kelt az emberben, érettséget és kiszámíthatóságot sugall.

A fekete és fehér szín

A fekete szín a formalitás, a stílus, a jó ízlés benyomását hordozza, s így minden helyzetben komoly tekintéllyel bír. A fehér letisztultságot, egyszerűséget képvisel, és a pontosság látszatát kelti.

Érdemes tehát megfontolni, hogy ezek a színek miként válhatnak az üzleti tervek, elképzelések szolgálójává, s hogy vajon milyen üzenetet közvetít, amikor egy cég kiválasztja logójának vagy más marketing anyagainak színét.
(forrás: logokiraly.hu)

Nektek melyik a kedven színetek, színpárotok. A színpárokról és azok alkalmazásáról a marketingmask.com-on egy részletesebb elemzést is olvashattok.

Pin It on Pinterest