Matematikusok, szociológusok és a fizikusok már régóta próbálják a sejtést igazolni vagy cáfolni. A Yahoo és a Facebook is csatlakozott hozzájuk, hogy kiderítsék, igaz-e: bárki kapcsolatba kerülhet bárkivel egy ötelemű ismeretségi láncon keresztül.
Az elmélet Karinthy Frigyes 1929-es Láncszemek című novellájában bukkan fel először. Karinthy sejtése az volt, hogy a láncban a láncszemek növekedésével párhuzamosan az ismerősök száma exponenciálisan növekszik, így elegendő néhány kapcsolat, hogy az ismerősök köre kiadja az egész emberiséget.
A „Kis világ kísérlet”-ben bármelyik regisztrált Facebook-felhasználó részt vehet. A Yahoo ígérete szerint a felhasználók nem csak azt láthatják majd, hogyan kapcsolódnak emberekhez, akikkel máskülönben nem találkoznának, de a közösségi hálóval kapcsolatos kutatásokban is segítenek.
A kutatás eredményeit egy rangos tudományos lapban publikálják majd. Kutatók szerint a kísérlet mérföldkő, mert 15 évvel ezelőtt lehetetlen lett volna elvégezni. Korábban is igyekeztek már igazolni vagy cáfolni a sejtést, de a kutatási minta olyan kicsi volt, hogy a vizsgálat nem hozott értékelhető eredményt.